nagyobbak

 

MŰÚT 2010020 / 2010021
Sebaldia (első rész – második rész)
Megjegyzések a kísérteties urbanitásról W.G. Sebald műveiben
(Nemes Z. Márióval közösen)

“Sebald munkásságát a II. világháború okozta történelmi traumákra való irodalmi reflexió egyik kiemelkedő példájaként szokás méltatni, jóllehet Sebald műveit csak nehezen lehetne egyértelműen az úgynevezett „holokauszt-irodalom” kategóriájába sorolni (sőt, jószerivel semmilyen más kategóriába sem). Ennek azonban nem csak az az oka, hogy olyan szerzőről van szó, akinek szellemi eszmélése már a háború utánra tehető, és aki ráadásul német; figyelmének középpontjában ugyanis jóval kevésbé a születése előtt lezajlott traumatikus események konkrét megtörténte áll, hanem sokkal inkább az erre való kollektív és személyes emlékezés működése, pontosabban az a jelenlét és elrejtettség között szüntelenül oszcilláló állapot, mely ezen eseményeket jellemzi a kortárs nyugati kultúrában.”

{ proust, proust, proust }

ÉLET ÉS IRODALOM 2009/30
Búcsúszimfónia – Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában VII. A megtalált idő

“Háború van. Az elbeszélő a bombázások miatt elsötétített Párizs utcáit járja, ahol egyesek az életükért reszketnek a megtépázott bérházak pincéiben, mások viszont gyertyafényes estélyeket rendeznek a Ritz nagytermében, és orvosi igazolást szereznek arról, hogy kínzó migrénjük miatt még hadigazdálkodás idején sem mondhatnak le reggeli croissant-jukról. Betegeskedő főhősünk egy ismeretlen szállodában kénytelen megpihenni, amelyről hamarosan kiderül: magas rangú vendégeknek fenntartott fiúbordély, ahol a papoktól a külföldi diplomatákon át a katonatisztekig mindenki megfordul, a szolgáltatások skálája pedig a szobában felszolgált pezsgőtől a korbácsolásig terjed.”

 

 

NAGYVILÁG, 2005/12
Nyomozati anyag az eltűnt idő ügyében, avagy trükkök és technikák
Marcel Proust regényében

“Hogyan lehet elkezdeni egy olyan végtelennek tűnő regényfolyamot, mint Az eltűnt idő nyomában? Hogyan vezessük be az olvasót ebbe az önmagában álló, monumentális, lassan hömpölygő világba? Micsoda szirén-éneket kell az írónak előadnia, hogy olvasójának hajója ne húzzon el mellette unottan? Hogyan csalogassa különös szigetére? Lehet-e egyáltalán kezdete egy olyan műnek, mely az időt tematizálja?”

LITERA 2006.02.12.
“Könnyebb vele élni, mint nélküle” – nagyinterjú Jancsó Júliával,
Marcel Proust magyar fordítójával

“Nagyon sok mindent talál meg benne az ember a saját szorongásaiból, a saját élményeiből. És amit talán a szemlélet lényegének gondolok, hogy végtelen megértés, illetve hihetetlenül mély odafigyelés van benne, ami a másik emberre, vagy a többi emberre irányul. Tehát nem valami őrületes én-kultuszról szól a regény, hanem arról, hogy hogyan élem meg a többi embert, akikkel találkozom.”

{ további esszék Proustról a proustonaután }

HOLMI 2010/1
Pynchonland – Thomas Pynchon: Súlyszivárvány
(Nemes Z. Márióval közösen)

“Joyce és képregény, kiűzetés és rakéta: nagyjából ilyen fesztávokban érdemes gondolkodnunk, ha Pynchonról van szó. Spiró Fogsága után a magyar kritika kedvelt mértékegysége lett a beszakadó asztal, örömmel méricskélte mindenki, az újabb és újabb nagyregények alatt hány asztal szakad be, a Párhuzamos történetek alatt például három (kötetenként egy-egy), s el lehet képzelni a mai kritikus olvasószobáját, ahol a könyvek mellett ma már a beszakadt asztalok egyre gyűlő romjai között is kell lavírozni. Szuperlatívuszok helyett így maradjunk annál, hogy Pynchon regénye nem egyszerűen beszakítja, de felrobbantja, ízzé-porrá zúzza, atomjaira szedi, földdel teszi egyenlővé az asztalt, még ha az titániumból van is. Olvasása leginkább légvédelmi bunkerben ajánlott, de ajánlott.”

ÉLET ÉS IRODALOM 2008/13
Ex libris – Bartis Attila: A séta; A kéklő pára; A nyugalom; A Lázár apokrifek

“Mondják, pár napja egy darabjaira szedett Lenin-szobor úszott végig méltóságteljesen a Dunán, és még csak meg se lepődött senki, nem ugráltak fel az emberek a villamoson, nem lett forgalmi dugó a Lánchídon, csak néhány japán turista kattintgatott unottan a Parlamenttel szembeni parton; dehát amióta a határokat megnyitották, ezek a japán turisták azóta ott állnak, akár ott úszik előttük Vlagyimir Iljics a Duna habjain, akár nem. Hazai szemlélőnek könnyen támadhatott olyan érzése, hogy a Lenin-szobrot tulajdonképpen nem is egy brazil filmstáb hozta ide, hanem majd’ húsz éven keresztül itt lappangott a folyó felszíne alatt. Nekem azonban inkább az jutott eszembe, hogy ez a jelenet mennyire illenék Bartis Attila tollára – még az is, hogy az egész tulajdonképpen csak díszlet.”

MAGYAR NARANCS 2007/43
Egy “ködlovag” hagyatéka – Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai

“Az idei Könyvhétre megjelent kötet múzeum is, lomtár is: múzeum, mert nem egy, azóta híressé vált és sokat idézett »slágerművet« találhatunk benne, és lomtár, mert jócskán akadnak benne olyan szövegek, melyek leginkább a műhelynapló, vázlat benyomását keltik – és sokszor nehéz eldöntenünk, melyik melyik.”

HOLMI 2007 / 9
Irgalom a húsnak (alkalmi magyarázatok Nemes Z. Márió költészetéhez)

“Nádas Péter esszéjében önmagát saját tudathasadásának adminisztrátoraként, Hajast pedig saját tudathasadásának demonstrátoraként nevezi meg. A »húsfelejtésben élő, a test halálához előrerohanó biológiai kultúra« ellen lázadó, azt megérteni és megértetni kívánó írók társaságában Nemes Z. Márió mint saját tudathasadásának egzegétája és terapeutája foglal helyet.”

VILÁGOSSÁG 2007/6
Élőfilm és összecsengés – Tóth Krisztina művészetelméletéről

“Úgy tűnik, a Tóth Krisztina-univerzumban akkor jelenik meg a vers, ott születik meg a történet, ahol a művészet hajnali derengésében láthatóvá válik a pókfonálként felcsillanó összefüggések hálója, melyek tehát nem bonyolultabbá, hanem bizonyos értelemben érthetőbbé, felfejthetőbbé, másképpen fogalmazva elbeszélhetővé teszik az egyébként végtelen sokféleségével és véletlenszerűségével tüntető világot, külön bejáratú lekerekített univerzumot hozva létre, mely nyitva áll a befogadó előtt.”

HOLMI 2007/4
Kavafisz – hányszor is? Konsztandinosz Kavafisz: Alexandria örök (szerk. Déri Balázs) ; Kovács András Ferenc: Hazatérés Hellászból. Kavafisz-átiratok.

“Ha Déri Balázsnak az eredetinél is dísztelenebb Kavafisz-képét a klasszicista ízlés festetlen márványalakjaihoz hasonlítottuk, akkor Kovács András Ferenc Kavafisz-átiratainak beható vizsgálata után viszont nem más, mint a Las Vegas-i Caesar’s Palace nevű kaszinó- és szállodakomplexum antikvitásképének víziója kezd lelki szemeink előtt lebegni.”

HOLMI 2006/12
Egy lépés hátra – Barnás Ferenc: A kilencedik

“Simone Weil szerint a képzelet által alkotott irodalom vagy immorális, vagy unalmas: A kilencedik lapjain az unalom kétségtelenül felülkerekedik az immoralitáson; de hogy a regény valóban eléri-e a Jánossy Lajos által emlegetett »unalmon túli mezsgyék« nagyságát, az számomra nyitott kérdés maradt.”

{ péterek kora }

ÉLET ÉS IRODALOM 2009 / 48
Ex Libris – Nádas Péter: Emlékiratok könyve; Valamennyi fény; Évkönyv; Párhuzamos történetek

“Berlin és a berlini Fal – illetve mindaz, amit ezek szimbolizálnak – nemcsak egyszerű topográfiai elem a Nádas-életművön belül, hanem olyan szellemi erőtér is egyben, melynek tulajdonságai és változásai akár még poétikai következményekkel is járhatnak; vagy ellenkező irányból nézve, olyan hálás szimbólum, mely a maga változékonyságával és sokoldalúságával a Nádas-életmű mindegyik fontos állomásán sikerrel bevethetőnek bizonyult, tovább színesítve a magyar irodalom fájóan Budapest-központú palettáját.”

MŰÚT 2008007
Tadzio futballmezben – Esterházy Péter: Semmi művészet

“A Lido aranyló homokpartját és Velence történelmi szépségektől roskadozó díszleteit egy lepattant futballpálya helyettesíti Kelet-Európa egyik külvárosában. Vagyis, ha Nádasról azt írja Esterházy egy laudációjában, hogy »Nádas olyan, mint Thomas Mann volna Lübeck nélkül. Meglehetősen dermesztő«, akkor Tóth Adalbert figurájában azt állítja elénk, milyen is volna Gustav von Aschenbach — (München és) Velence nélkül.”

HOLMI 2008/4
Őszből a télbe – Balassa Péter: Mindnyájan benne vagyunk. Nádas Péter művei.

“A homoszexuális tematika »semlegesítése« elég könnyen véghez vihetőnek bizonyult, amennyiben nem kellett mást tenni, minthogy a főhős által önmagának alkotott mitologikus szerelemképet, mely a fikción belül nem szolgál másra, minthogy a névtelen elbeszélő saját maga számára elfogadhatóvá tegye saját homoerotikus vonzalmait, általában véve a könyv által sugallt szerelemképként értelmezni.”

HOLMI 2007/3
Egy forradalom dokumentumai – Balassa Péter: Segédigék. Esterházy Péter prózájáról.

“Ha a fiatal Schlegel azt mondta, hogy korának három legfontosabb »tendenciája« a nagy francia forradalom, Fichte tudománytana és Goethe Wilhelm Meister-e, akkor kései utódjaként talán megkockáztathatok egy olyan kijelentést, hogy az előző század nyolcvanas éveinek két legfontosabb tendenciája a rendszerváltás és Esterházy Péter korai prózája, a Termelési-regény és a Bevezetés a szépirodalomba című óriásműve volt.”

KILINCS, 2006/1
A végtelenben metszik egymást – Nádas Péter: Párhuzamos történetek

“Ha sokan mégis a legnagyobb ellenérzéssel olvassák (vagy dobják félre) Nádas szövegeit és főleg az új köteteket, annak az oka abban lehet, hogy a szerző néhol megfeledkezik arról, hogy egy ilyen intim, erotikus viszony mindig végtelenül személyes, ez a személyesség pedig nemcsak az olvasó, hanem az író személyét is érinti. Kell valamiféle alapvető rokonszenv az elbeszélő (sőt, az író) személyével szemben ahhoz, hogy egy ilyen üzletbe belemenjünk, és hajlandóak legyünk testileg-lelkileg kiszolgáltatni neki magunkat.”

{ velence, velence, velence }

MAGYAR NARANCS 2009/3
Casanova, avagy a boldogság – Szentkuthy Miklós: Széljegyzetek Casanovához

“Mi a szerelem? Mi az érzékiség? Mi a boldogság? Mi a XVIII. század, és mi Velence? Szentkuthy számára mind az öt kérdésre csupán egyetlen, egyértelmű válasz létezik: ez az öt dolog mind-mind egy és ugyanaz, s így együtt mind Casanova.”

MAGYAR NARANCS 2008/3
Haladóknak. Három könyv Velencéről – Bárándy Gergely: Velence fénykora. / Bárándy Gergely: A tenger keresztes lovagjai. / Tót-Váradi Kászonyi András: Magyarországból tett velencei utazás.

“Velence-irodalmunk, mint minden tisztességesen romantikus nemzeté, számottevő – a Velencéről szóló szakirodalom terén azonban már súlyos hiányosságaink vannak. Bárándy Gergely gyakorló jogászként és politikusként pontosan ezek kiküszöbölésére törekszik, mikor a politika- és jogtörténet szemszögéből vizsgálja Velence titkát és nagyságának, gazdagságának eredetét.”

PUSKIN UTCA 2007/1
Velence: genius loci. (Velence, Hermész, Szókratész – közelítések Thomas Mann “Halál Velencében” című novellájához, I. rész.)

“Az elvarázsoltság a feltétele minden drámai művészetnek. Ebben az elvarázsoltságban a dionüszoszi megszállott szatírnak látja magát, szatírként pedig meglátja az istent, azaz átváltozottságában új, önmagától eltávolított víziót lát, mint állapotának apollóni beteljesülését. Ezzel az új látomással lesz teljessé a dráma. – szól bele beszélgetésünkbe egyszer csak a hajó kapitánya. Végül a bajszáról ismerjük meg, hogy Friedrich Nietzsche az.”

PUSKIN UTCA 2007/2
Hermész: dramatis personae. (Velence, Hermész, Szókratész – közelítések Thomas Mann “Halál Velencében” című novellájához, II. rész.)

“Miután Aschenbach belepillantott a lelke mélyén ásító örvénybe, lényének halandó, földi része pontosan így, egy elméjében színpadra állított drámával próbált magyarázatot keresni mindarra, ami történt. Csak épp nem a megfelelő drámával: képzelgéseiben ugyanis Szókratész és Phaidrosz dialógusai kezdtek el peregni, s a furfangos filozófus és a szép ifjú párbeszéde elnyomta benne Euripidész Bakkhánsnők-kórusának figyelmeztető kiáltásait.”